A diagnózis 2. rész

Még egy kicsit visszatérnék a Nev. Tan.-os történethez. Sajnos nehezen szabadulok tőle. Még szeretném elmondani, hogy mi az amiket Olivér tudásában hiányosnak láttak. Kapott egy képsorozatot összekeverve. 3 képből állt, én csak összeállitva tudom visszaadni. Arról szólt, hogy egy kisfiú labdázik az utcán, a labda kigurul az útra az autók közé, a kisfiú utána megy és elüti az autó. Olivér ránézett az összekevert képekre, de nem nyúlt hozzá, hogy összerakja, hanem rögtön csak a következtetést jelentette be: az utcán nem szabad labdázni, csak a kertben vagy a játszótéren. A pszichológus erre úgy reagált: nem rakta sorrendbe a képet.
Kapott pálcikát, amiket különféle módon kellett csoportositania. Végig követte az utasitásokat, csoportositotta szin szerint, szám szerint jobbra balra, ahogy kellett. Mondta is mindig, hogy mikor melyik oldalon mennyi van, teljesen helyesen válaszolt a feltett kérdésekre. A végén 5-5 pálcika maradt mindkét oldalon. Mondta is, hogy 5 van az egyik oldalon és 5 a másik oldalon. Mire pszichológus megkérdezte: és Olivér 5 és 5 az mennyi? Mire Olivér azt válaszolta 55. A pszichológus ezt úgy értékelte, nem ismeri az ugyanannyi fogalmát. Ez volt az a pont, amikor majd felrobbant az agyam. Először is, mert az ugyanannyi fogalmát nagyon is jól ismeri. Túl jól. Ebből áll az életünk. Kettő: a feltett kérdés az volt, hogy 5 és 5 az mennyi, még csak nem is az, hogy 5 meg 5 az mennyi. Már pedig szerintem is 5 és 5 az 55.
A fejlesztendő területek közé vették a memóriáját. Ez a kedvencem. Először is, mert a vizsgálat előtt több, mint egy hónappal elpostáztam a Korai Fejlesztős értékelését, amit 3,5 éves korában irtak róla. Az akkori IQ teszt szerint a memóriája 6 éves szintjén állt. Másodszor meg azért, mert előszerettel szokott mesélni olyan időkről, amikor ő még baba volt, és én akkor miket mondtam neki bizonyos helyzetekben. Emlékszik arra, hogy hogyan próbáltuk rávenni az evésre: most pedig a kisvonat bemegy az alagútba stb. Leventével döbbenten kérdeztük - Olivér te erre emlékszel? Persze, adta mindig az egyértelmű választ. És tényleg, hol volt akkor ő még attól, hogy beszéljen. Nagyon messze.
Folyt. köv.

Sakk

Zsombinak nagyon jól megy a sakk. Oly annyira jól, hogy januárban indul a kerületi versenyen. Időnként leszoktak ülni a fiúk egymással sakkozni. Persze mindez nem megy olyan könnyen, hisz Olivérnek saját szabályai vannak, amiket ha Zsombi nem követ, akkor felháborodottan közli, hogy Zsombi nem ismeri rendesen a szabályokat. Valamelyik nap egymással szemben ülve sakkoztak. Zsombi lépett, és mondta: - Most te jösz. Mire Olivér: - Kinek mondtad?

A diagnózis, 1. rész

Az a jó a magyar rendszerben, hogy a rengeteg utána járás, várakozás után, a hir, hogy a gyereked autista, boldoggá tesz. Szószerint. Csak úgy repültem kifele az Autizmus Alapitvány kapuján, szinte sirva a boldogságtól, hogy igen, meg van, autista az én kis másodszülöttem.
Hosszú utat jártunk be, pedig a dolog sürgető volt, hisz Olivér iskolaköteles korba lépett, és teljesen tanácstalanul álltam az iskola kezdést illetően. A számokat és betűket kiválóan ismeri, ismerte, igy tulajdonképpen akadémikusan szinte készen állt az iskolára, de emellett azért rengeteg hiányossága volt és persze van is.
A Bókay utcai SOTE pszichiátriát kerestem fel legelső körben. A doktornéni nagyon helyes volt, és mivel a velem folytatott beszélgetésből, interjúból úgy itélte meg, hogy sok jel arra mutat hogy, igy Olivért felvették egy hét megfigyelésre kortárs csoportban. Végig csináltuk az egy hetet, reggel vittem, kora délután hoztam. Utána újabb beszélgetés következett velem, melyből meg tudtam, hogy Olivér az autizmus spektrumon belül van, de, hogy pontos diagnózist kapjon, ahhoz el kell végezni a vizsgálatot az un. diagnosztizáló eszközzel. A baj csak az volt, hogy ilyen eszköze a SOTE-nek nem volt, de mondták, hogy kb. 1 hónap múlva lesz, és azonnal hivnak, amint meg van. Rákérdeztem, hogy az egy hét megfigyelés után, mit gondolnak az iskolakezdésről. Azt a választ kaptam, hogy mindenképp, mivel minden tekintetben a korának megfelelő érettségű Olivér.
Közben az óvoda elküldött minket a VIII. ker Nevelési Tanácsadóhoz, mely egész herce hurca életem legborzasztóbb élménye volt, köszönet dr. Ács Katalin vezetőnek, aki mellesleg pszichiáter. Megcsinálta a vizsgálatot egy nem is tudom ki, aki azt a következtetést vonta le kisfiamból, hogy még ne kezdjen iskolát. Két részből állt a vizsgálat, egy kiscsoportosból és egy egyéniből. A kiscsoportosra nem mentem be, de volt olyan Anyuka, aki igen. Miközben vártunk az egyénire Olivérre rátört az éhség (Olivér mindig éhen akar halni, tök mindegy mikor és mennyit evett), és kaját próbált szerezni magának, én persze ezt nem hagytam, ebből fiam egy óriási balhét rendezett. A melletünk ülő anyuka, megjegyezte, hogy ne visitassam a gyereket, és egyébként is minek hoztam ide a gyereket, amikor egyértelműen kenterbe vert minden gyereket a kiscsoportos vizsgálaton, ő látta, mert bent volt. Mondtam azért, mert autista, és szeretném tudni, hogy kezdjen-e iskolát vagy sem. Az egyéni vizsgálaton bent voltam és Olivér egyáltalán nem volt rossz, a baj csak az volt, hogy a pszichológusnak fogalma nem volt mi az az autizmus, hogy az autizmus egy spektrum zavar, igen széles skálán mozog, igy fiam válaszait nem tudta sokra értékelni. Azt azért sikerült megbeszélnem vele, hogy várjuk meg a SOTE vizsgálatát. Igen ám, csak, hogy a SOTE nem kapta meg a diagnosztizáló dobozt, igy a bizonyitás elmaradt, de azért volt egy zárójelentésem arról az egy hétről, és volt egy olyan diagnózis is a kezemben, hogy pervaziv fejlődési zavar alias autizmus spektrum zavar. Bementem a kis papirommal a Nev. Tan.-ba, ők meg odaadták az övéket, amit elolvastam és bejelentettem, hogy én evvel nem értek egyet. Ekkor a nem tudom hogy hivják behivta dr. Ács Katalint a szobába, aki avval kezdte, hogy ő ismeri a kislányomat, majd avval folytatta, hogy ők 400 gyerek sorsáért felelősek, és én egy milyen felelőtlen anya vagyok, hogy az ő papirjukkal nem értek egyet. Én mondtam, hogy nem vették figyelembe a gyerek állapotát, mely szerint a fiam autista. Erre felkapta a SOTE zárójelentést és üvöltve közölte velem, hogy mit hajtogatom én, hogy a gyerekem autista, amikor ide van irva, hogy pervaziv fejlődési zavar. Erre nem sokat birtam mondani, mivel seggfejekkel nem szivesen vitázom, meg ugye azok után, hogy lekislányozta az én igen férfias kisfiam, nem tudtam mit mondhatnék. Azért az tudomására hoztam, hogy én egy kicsit utána néztem ennek a dolognak, és Olivért mivel Korai Fejlesztős volt, istenigazából a Szakértői Bizottságnak kell megvizsgálnia, és én már kértem is tőlük időpontot. Na ettől dr. Ács Katalin, még jobban begerjedt. Szó szót követett, és mondta, hogy akkor átirják a véleményt, hogy a szakértői vizsgálja meg, várjam meg. Mivel már kezem lábam remegett attól, ahogy az a nagy seggre hasonlitó száj üvölt velem, közöltem, hogy nem várom meg, mert mennem kell. Mire ő, akinek fingja sincs milyen két gyereket egyedül nevelni, és úgy tűnik még gyereket sem nagyon látott életében, még utánam küldte az utolsó döfést: Ennyit sem bir megtenni a gyerekéért mi, hogy megvárja a papirt? Nem válaszoltam.
Folyt. köv.

Az udvarra mentek a fiúk

Szerencsére egész jó kis gyerekcsapat verődött össze az udvaron. Zsombor nagyon szivesen tölti lent ideje nagy részét. Néha Olivér is vele tart és ilyenkor Zsombi nagyon felelősség teljesen figyel rá. Szombaton délután is együtt mentek le az udvarra, de persze Olivér 5 percenként megjelent ilyen olyan bajokkal a bejárati ajtónál. Hol valami gyerekkel volt baja, hol pedig ujabb adag "nyereményszelvényt" hozott nekem nagy boldogan. Kb. 1,5 óra múlva úgy döntött, hogy neki elég volt a szocializációból és végleg feljött. Kérdeztem tőle, hogy szólt-e Zsombinak, mondta, hogy nem. Mondom akkor szólni kéne Zsombinak, hogy feljöttél az udvarról. Mire ő leült az előszobában, és teljesen hangerejével elkiáltotta magát: Zsombi, feljöttem az udvarról!

Jótékonysági előadás a Cegléd melleti lovasterápiáért

Egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam ezt az újságcikket , és azt gondoltam közzéteszem, mivel a lovasterápia is egy nagyon fontos lehetőség a kis csodabogár gyerekeknek.
Elöljáróban, külön szeretném kiemelni a következő gondolatot a cikkből, egyfajta felhivás gyanánt:
"Törvény írja elő, hogy ezeknek a gyerekeknek kötelező a fejlesztés, viszont semmi szankcióval nem jár, ha nem kapják meg. Lehet hivatkozni pénzhiányra, de szerintem az elfogadhatatlan. Egy oxigénhiánnyal született, súlyosan károsodott kislánynak nem mondhatod, hogy majd tíz év múlva odajut az ország, és rá is jut pénz. Egy felesleges hete sincs."

Víg György: Nyeregből az angyal. Fedélre vár a csemői gyógyító lovas

Nők Lapja, 2007.09.19. p.30-31.

Ceglédet elhagyva Csemőre jutunk, ott pedig egy hármas útelágazásnál, mint a mesében, egy kis dűlőúton továbbhaladva elérjük a „Paci doki” birodalmát. Félre ne értsék, ott a Gyöngyvirágos tölgyesben nem lovakat gyógyítanak, hanem – lovak segítségével – súlyosan sérült, gyakran értelmi fogyatékos gyerekeket. A birtok gazdája, Domina Imre, akár egy modern János vitéz, lóháton száll szembe korunk sárkányaival: a pénzhiánnyal, az érdektelenséggel, hogy megmentse a leggyengébbeket, a beteg apróságokat.

Felesége, királysága, hőstettei már vannak. Más se hiányzik, csak a jó (gazdag) tündér, vagy valami ahhoz hasonló, aki némi pénzzel, segítséggel mellé állna, hogy még derekasabban nekiveselkedhessen vitéz munkájának.

- Ez azért nem mindig olyan romantikus, mint ahogy most látod – meséli a hajtószárat tartó, vörös hajú, bajszos férfi a ló mellett loholó újságírónak. – Legtöbbször hárman vagyunk, a szülő, a gyerek, meg én. Csináljuk, amíg kell, de sajnos, én is csak egy ember vagyok. Nem tudok segítőket megfizetni, nincs miből.

Hogy kezdődött ez az egész? Itt lakunk a feleségemmel és a hároméves kisfiammal a tanyán. El nem mennénk innen. Azelőtt sokfelé dolgoztam, építész technikus a szakmám, de itt érzem jól magam, a Gyöngyvirágos tölgyesben. Elkezdtem építgetni a tanyát, lett egy ló, két ló, még több ló. Mindig erre vágytam. Kissrác koromban arról álmodoztam, hogy ha megnövök, saját lovam lesz, és mindenhová azon járok majd. Felnőtt fejjel gyerekeket akartam lovagolni tanítani. Kezdett is alakulni a dolog, egyre többen jártak, már majdnem vállalkozásszerűen működött.

Jöttek a gyerekek, és volt köztük olyan is, aki kisebb mozgásszervi gondokkal küszködött. Nekem is van egy mozgássérült bátyám, izomsorvadásos, rajta is a lovaglás segített, tehát nagyon jól ismerem a problémát. Beszereztem a szakkönyveket is, de a lényeg, hogy legyen lovas múltad és tapasztalatod arról, hogyan kell gyerekeket tanítani. Ha elég jól ismered az állatok természetét, mozgását, akkor már csak össze kell kapcsolni a részleteket. Egyre több gyerek jött, mármint beteg gyerkőcök, a bérlovaglás mellékessé vált. Természetes, hiszen az az első, aki rászorul. De nem félek a jövőtől. Ez olyasmi, mint Gandhi éhséglázadása. Nem kell ahhoz kirakatokat beverni, hogy észrevegyenek. Ezt is észrevették. Jó, apró segítséggel, itt-ott. Most tizennégy-tizenöt kicsi jár hozzám rendszeresen. Ceglédről, Pestről, Kecskemétről hordják őket. Ez nagyjából ki is tölti a kapacitásunkat.

Törvény írja elő, hogy ezeknek a gyerekeknek kötelező a fejlesztés, viszont semmi szankcióval nem jár, ha nem kapják meg. Lehet hivatkozni pénzhiányra, de szerintem az elfogadhatatlan. Egy oxigénhiánnyal született, súlyosan károsodott kislánynak nem mondhatod, hogy majd tíz év múlva odajut az ország, és rá is jut pénz. Egy felesleges hete sincs. A gyerekek tíz-tizenöt éves koráig látványos javulást érhetünk el, utána viszont csak enyhíthetjük a tüneteket. Sajnos, mi is elkezdjük tavasszal, dolgozunk őszig, aztán ott a hosszú tél, és nem történik semmi.

Siker? Van itt egy kislány, akivel már két éve dolgozunk. Halmozottan fogyatékos, teljesen járásképtelen volt. El se tudom mondani, milyen érzés, amikor látod, hogy fogja az édesanyja, ő pedig magától teszi előre a lábait. Pedig nála lassú a változás, a kevésbé sérült gyerekeknél még szembeszökőbbek az eredmények. Tudja, ennek a munkának ritmusa van, nagyon fontos, hogy a gyerek is hozzászokjon. Ha megtörik, visszacsúsznak. Sziszifuszi helyzet. Főleg az autista gyerekeknél nagy a veszély. Velük általában a kis karámban foglalkozunk. Azt berendezem, mint egy színpadot. Ott a ló, ott vagyok én, bejönnek a szülők, nagyjából minden állandó. Ez nagyon fontos. Azt mesélik a szülők, hogy a gyereket még az is megzavarja, ha véletlenül Cegléd felől jönnek a kocsival, nem Mikebudának. Azt meg sehogyan sem lehet elfogadtatni velük, ha esik, és nem jöhetnek. Ezért kell egy foglalkoztató, egy fedett helyiség, valami csarnokszerű épület, ahol három foglalkozást tarthatnánk egyszerre. Kiszámoltuk, kulcsrakészen huszonhárom millió forintból kijönne…

Hogy miből élünk? A kis sarki boltból és a tanyából. Idén nyáron fizetővendégem szinte nem is volt, hiszen amikor a hőség miatt nyeregbe lehetett ülni, akkor reggeltől estig hozták a gyerekeket. A Paci Doki Alapítvány tavalyi éves működési költsége ötezer forint volt, ennyibe került a könyvelő. A lovakkal kapcsolatos kiadások, épület, közüzemi számlák nem tartoznak ide, azokat saját költségnek tekintem. Van néhány támogatónk – tíz, húszezer forintokkal segítenek. Ha húszezret adott, abból húszezret költünk a terápiára. Vagy – mint most is, gyűjtögetjük a pénzt a „fedelesre”. De amúgy is látja, ha itt van, hogy épp az ő gyereke ül a lovon.

Vihar, az okos ló

- Vihar a legokosabb lovunk, képzett terapeuta – veregeti meg kedvenc „kollégája” farát Imre, majd leszed róla egy csípős böglyöt.

- Öt éve vettem. Először egészséges gyerekeket lovagoltattam rajta, aztán egyre több mindenre megtanítottam. Olyasmikre képes, hogy ha a gyerek epilepsziás rohamot kap rajta, akkor megáll. De ez csak egy része a tudományának. A kezelés úgy indul, hogy ellazítjuk a gyerek testét. Ez nagyjából öt perc, aztán kezdünk izmot fejleszteni. Ehhez teljesen másképp kell mozognia az állatnak. Vagy, amikor járásképet rögzítünk. Ez oxigénhiánnyal született gyerekeknél nagyon fontos. Náluk általában a születéskor megsérül az az egyik terület, amelyik a mozgásért felelős. Tudjuk, hogy a köztes agyterületek képesek átvenni az elhalt részek munkáját, csaknem nyolcvanszázalékos arányban. Ezen alapul a lovasterápia is. A ló két hátsó lába által keltett impulzus végigfut az állat gerincén, ez a gyerek ülőcsontjain át stimulálja az ő gerincét, onnan az agyába jut az impulzus. Ezáltal egy normál emberi járás képé rögzíthetjük. Megtanulja a gyerek, hogy tegye a lábát előre, valamennyi egyensúlyt is lehet „belerakni”, csak izom nem képződik igazán. Ebből jött a gép ötlete. Korábban fogtuk, és vezettük, hogy megtanuljon lépegetni. Csakhogy a valódi élmény abból fakad, ha rájön, hogy önállóan is képes járni. Ezt a gépet úgy alakítottuk ki, hogy a gyerekek mindenfelé képesek legyenek mozogni, csak elesni ne tudjanak. Tehát alkalmazhatják, amit az agyuk megtanult. Ezeknek a gyerekeknek föl kell állniuk, menniük kell!

Szervét Tibor: „A csataterv már kész”

- Egy barátom járt ide lovagolni, rábeszélt, hogy nézzem meg én is. Ahogy megérkeztem, azonnal jó érzés töltött el – meséli Szervét Tibor lovaglónadrágban, nyergelés előtt. – Azóta, mikor csak időm engedi, eljövök, mert a hely, az Imre, az itteni emberek, a lovak, az ittlét számomra a szabadságot testesíti meg. Aztán egyszer felhívott Imre, hogy eljönnék-e, mert járásképletre van szükség. Megkérdeztem, mi az. Elmondta, hogy egy beteg kislány ül az anyukájával a lovon, ő mellettük megy. Teszünk egy kört az erdőben, rám azért lenne szükség, hogy a ló előtt baktassak. A ló ugyanis felveszi az ember járását. Csodálatos élmény volt látni a beteg kislány arcán a valódi boldogságot.

Imrének nagyszerű gondolatai vannak, ráadásul veleszületett hozzáértése ahhoz, amit csinál. Csodálatosan tud figyelni. A dolgok lényegét látja, emberben, lóban egyaránt. De szélmalomharcot folytat, mert csak akkor dolgozhat, ha jó az idő. Szükség lenne egy fedett gyakorlóhelyiségre. Ezért hoztuk létre a Paci Doki Alapítványt. Össze kell gyűjteni azokat az embereket, akik megértik, mire vállalkozik, és pénzzel is tudják segíteni.

Hogy mit tehetek én, mint színész? Szervezek egy előadást, igénybe véve kollégáim, barátaim áldozatkészségét. A nézők anyagi képességeikhez mérten tíz-tizenötezer forintot fizetnek a jegyekért. Az adományok fejében köszönettel átnyújtunk egy különleges előadást, az Anconai szerelmeseket, amely a Radnóti Színház egyik nagyszerű sikerszériája volt, és amelyet a társulat, a Radnóti Színház és a Vidám Színpad csapata segít most még egyszer színpadra állítani. A befolyt összeget valóságos segítségnyújtásnak tekintjük, amiből talán ki tudjuk fizetni a tervezett épülethez szükséges vas árát.

Imre valódi terápiás központot álmodik ide, amely pályázati pénzekből, egy százalékokból, kormányzati támogatásokból képes fenntartani magát, és azokat, akik szívesen részt vesznek a munkában. Azt mondja, szívesen átadja a terepet a szakembereknek. Ő majd összegyűjti a gyerekeket, kifuvarozza ide, hazaviszi, fürdőbe jár velük. Az egész ott van benne készen, mint egy csataterv a hadvezér fejében. Az első lépésnél szeretnénk segíteni. Nagyon komolyan gondolom: megtiszteltetésnek érzem, hogy tehetek valami azért a célért, amelyet ő tűzött ki.

Nem szemetelünk!

Olivérrel átkelésnél meg kellett állnunk a zebránál. Miközben várakoztunk a sorunkra, megállt mellettünk egy smart autó, benne egy 20 éves forma igazi kis picsával. (bocs a kifejezésért, de tényleg az volt) Egyszer csak résnyire kinyilik a kocsi ajtó, és a kispicsa kidobja a sport szelet csoki papirját. Olivér döbbenten nézi az esetet, majd rám néz és megkérdezi: Anyanya, ugye szemetelni nem szabad? Nem, adom a választ, és abban a pillanatban azon kapom magam, hogy kisméretű gyerekem kopogtat a kocsi ablakán, és a következőket mondja: Kisasszony, a szemetet nem az utcára dobjuk, ha nem a kukába, kérem vegye fel. A kiscsaj valószinüleg annyira megdöbbent ettől az egésztől, hogy kihajolt és felvette a szemetet, és zavarodottan bámult gyermekemre, meg persze rám.

Köszönet

Köszönöm, kis családomnak a péntek délutáni csoport terápiát. Isteni volt a kertben üldögélni, iszogatni, eszegetni, meg persze a végletekig filozófálgatni.
Októberben mikor is találkozunk? Legközelebb midenképpen viszem a fényképezőgépet, hogy képek is legyenek rólunk.

Gyanús

Sokszor eszembe jutott Olivérrel kapcsolatban, hogy autista. Az első gyanús jel az volt, hogy mindig szeretett egyedül játszani. Amikor a bölcsis nénik, úgy adták ki a csoportból, hogy Olivér milyen jó gyerek, képes elmélyülten játszani akkor is, amikor minden gyerek eszement módon rohangászik és a feje tetején áll minden ... nos akkor végig futott az agyamon ez a gondolat.
Később, más dolgok is gyanúsá váltak. Pl. hogy nem beszélt nagyon sokáig. 3,5 éves koráig szinte semmit sem. Egy-két szóból, kifejezésből állt a szótára. Ilyen volt az otya (kutya) és a kininni, avagy kérek inni. (Hónapokon át álltunk pohárral a kezünkben azt hajtogatva, hogy kapsz inni, ha végre kimondod újra, mert egyszer már hallottuk, hogy ki tudod mondani és nem fogsz többet átverni, mert tudsz beszélni, ha akarsz) Aztán 4,5 évesen hirtelen megindult a beszéd, mondatokban. Persze a mondatok és a szavak, amiket használt, mindig emlékeztettek valakinek a szó használatára vagy kifejezéseire. Sokszor hallottam tőle vissza Leventét, magamat és persze a filmekből vett idézeteket. Ha megkérdezték tőle például, hogy milyen a csoki, akkor a fenséges választ adta. Neki nemcsak simán a szemébe kaptak bele, hanem a szemgolyójába. Az ajkaival adott puszit és nem a szájával. A metaforákat nem értette, és most sem érti. Amikor egyszer már huszadjára szóltam rá valamiért, és végül rákérdeztem - Olivér a füleden ülsz? - akkor az én Bogyóm felemelte a kis fenekét, alá nézett, majd zavarodott arccal közölte, nem.
Egész pici korától kezdve gyűjti az alvós állatokat. Van belőlük jelenleg 53. Pontosan tudom, mert ezt a számadatot Olivér mindig fejben tartja. Volt idő, amikor minden este le kellett számolni őket, és addig nem volt alvás, amig nem volt meg az összes.
A puzzle rakásban mindig nagyon ügyes volt. 2,5 évesen meglehetősen gyorsan kirakott egy 100 db-os puzzle-t. Amikor másodjára rakta ki ugyanazt a puzzle-t, akkor arra lettem figyelmes, hogy Olivérnek már nincs szüksége a képre, hanem csak meg fogja a keze ügyébe kerülő puzzle-t, megnézi és lerakja az asztalra, oda ahol kb. a képen van. Majd a következőt is. Ha valamelyik darab illeszkedett valamelyikhez, azt első ránézésre rögtön tudta, hogy hova tegye.
Persze Olivér teljesitménye mindenben nagyon változó volt, és mondanom sem kell, ez mind a mai napig jellemző rá. Logikus, részletekre koncentráló ismeretekben gazdag, de szociális, kommunikációs képességei furcsák.
Mindezen megfigyelések, meg persze korábbi tudásom az autizmusról, (1,5 éven át egy autista kislány, Bibi, segitője voltam Kanadában) végül a szakirodalom újbóli át tanulmányozásához vezettett, és habár jómagam már régóta tudtam, de a végső, szakember által kiállitott diagnózis, igen nehezen és elég kalandos úton született meg (de valamilyen csoda folytán, a legelveszettebb pillanatokban mindig érkezett hozzá segitség. Köszönet nekik érte!).

A fiúkról

A fiúkról.
Nagyszerű gyerekek. Páratlanok. Olyanok, mintha egyiket kivették volna a másikból.

Zsombor végig pörög az életen szinte. Nincs megállása, részletekbe sosem bocsátkozik. Ha kérdez is, a választ meglehetősen ritkán várja meg. Mindent elveszit, rendetlen. Egyszer, hazafelé sétálva leesett a cipő a lábáról. Ki tudja miért. Pár lépés erejéig vártam, hátha hátrafordul, vagy lenéz a lábára, de nem. Szólni kellett neki. Mindemellett, sok mindenben nagyon tehetséges. Rendetlensége és folyamatos pörgése mellett kitünő tanuló, remekül sakkozik. (tehát van olyan pillanat amikor tud egy helyben ülve is összpontositani). Kedvence, a sport és a matek. Folyamatos társaságot igényel.
Olivér, Zsombor tökéletes ellentetje. Egy piszmogó, szuszmogó, rendszerező, éppen ezért szeret egymagában szöszmötölni a kis dolgaival. Sosem koszos. Ha véletlenül koszos lesz, azonnal ruhát cserél. Saját bevallása szerint legszivesebben vasalt ingben járna oviba. Imádja a számokat és a betűket. Szeret felesleges dolgokat gyűjtögetni, persze ő mindezt céllal teszi. A sok kis kacat hirdetési papirokat, nyeremény szelvényeknek tartja, igy hétvégente boldogan hordja tele a lakást ilyenekkel, amiket a postaládák mellett álló szemetesből szed ki. Kidobni tilos. Kedvencei a közlekedési eszközök, a top-on persze a troli van és a combino, amit ő pijango-nak hiv.

Főszereplők

Róluk fog szólni, a fiúkról. Zsomborról és Olivérről. Egyszervolt. Holnemvolt.