Gyanús

Sokszor eszembe jutott Olivérrel kapcsolatban, hogy autista. Az első gyanús jel az volt, hogy mindig szeretett egyedül játszani. Amikor a bölcsis nénik, úgy adták ki a csoportból, hogy Olivér milyen jó gyerek, képes elmélyülten játszani akkor is, amikor minden gyerek eszement módon rohangászik és a feje tetején áll minden ... nos akkor végig futott az agyamon ez a gondolat.
Később, más dolgok is gyanúsá váltak. Pl. hogy nem beszélt nagyon sokáig. 3,5 éves koráig szinte semmit sem. Egy-két szóból, kifejezésből állt a szótára. Ilyen volt az otya (kutya) és a kininni, avagy kérek inni. (Hónapokon át álltunk pohárral a kezünkben azt hajtogatva, hogy kapsz inni, ha végre kimondod újra, mert egyszer már hallottuk, hogy ki tudod mondani és nem fogsz többet átverni, mert tudsz beszélni, ha akarsz) Aztán 4,5 évesen hirtelen megindult a beszéd, mondatokban. Persze a mondatok és a szavak, amiket használt, mindig emlékeztettek valakinek a szó használatára vagy kifejezéseire. Sokszor hallottam tőle vissza Leventét, magamat és persze a filmekből vett idézeteket. Ha megkérdezték tőle például, hogy milyen a csoki, akkor a fenséges választ adta. Neki nemcsak simán a szemébe kaptak bele, hanem a szemgolyójába. Az ajkaival adott puszit és nem a szájával. A metaforákat nem értette, és most sem érti. Amikor egyszer már huszadjára szóltam rá valamiért, és végül rákérdeztem - Olivér a füleden ülsz? - akkor az én Bogyóm felemelte a kis fenekét, alá nézett, majd zavarodott arccal közölte, nem.
Egész pici korától kezdve gyűjti az alvós állatokat. Van belőlük jelenleg 53. Pontosan tudom, mert ezt a számadatot Olivér mindig fejben tartja. Volt idő, amikor minden este le kellett számolni őket, és addig nem volt alvás, amig nem volt meg az összes.
A puzzle rakásban mindig nagyon ügyes volt. 2,5 évesen meglehetősen gyorsan kirakott egy 100 db-os puzzle-t. Amikor másodjára rakta ki ugyanazt a puzzle-t, akkor arra lettem figyelmes, hogy Olivérnek már nincs szüksége a képre, hanem csak meg fogja a keze ügyébe kerülő puzzle-t, megnézi és lerakja az asztalra, oda ahol kb. a képen van. Majd a következőt is. Ha valamelyik darab illeszkedett valamelyikhez, azt első ránézésre rögtön tudta, hogy hova tegye.
Persze Olivér teljesitménye mindenben nagyon változó volt, és mondanom sem kell, ez mind a mai napig jellemző rá. Logikus, részletekre koncentráló ismeretekben gazdag, de szociális, kommunikációs képességei furcsák.
Mindezen megfigyelések, meg persze korábbi tudásom az autizmusról, (1,5 éven át egy autista kislány, Bibi, segitője voltam Kanadában) végül a szakirodalom újbóli át tanulmányozásához vezettett, és habár jómagam már régóta tudtam, de a végső, szakember által kiállitott diagnózis, igen nehezen és elég kalandos úton született meg (de valamilyen csoda folytán, a legelveszettebb pillanatokban mindig érkezett hozzá segitség. Köszönet nekik érte!).